2024. április 30., 08:52

Pozsonyban szerezte meg a történelme harmadik bajnoki címét a komáromi röplabdacsapat

Ettől izgalmasabb forgatókönyvet nem is lehetett volna elképzelni, ahogyan a férfi röplabda-bajnokságban eldőlt a bajnoki cím. A bajnokság a hetedik meccsen dőlt el, ugyanis a komáromiak szombaton hazai pályán nem tudták kihasználni az első meccslabdát, így Pozsonyban húzták be a bajnokságot.

komáromi röplabdacsapat
Harmadszor is bajnok a komáromi férfi röplabdacsapat
Fotó: TASR

Szép időszakát éli a komáromi sportélet, ugyanis a férfi röplabdacsapat harmadszor nyerte meg a Niké Extraligát 2021 és 2022 után, ráadásul a komáromi röplabdás hölgyek is feljutottak az élvonalba, valaminta komáromi futballcsapat is nagyon közel, hogy történelmet írjon és az élvonalban folytassák ősszel.

A hétfői nem túl kedvező időpont ellenére, a pozsonyi Gopass Arénában szép számmal összegyűltek a szurkolók, ahol az este folyamán fény derült a bajnok kilétére.

A komáromi piros-fehérek nagyon jól álltak bele a mindent eldöntő mérkőzésbe és kiváló játékkal, remek blokkokkal magabiztosan nyerték az első szettet 25-13-ra.

A második játszmában a hazai VKP összekapta magát, 5-5-ös állás után sorozatban négy pontot szereztek a fővárosiak és 9-5-re megléptek. A hazaiak előnye egészen a szett végéig kitarott, a VKP-nak hat szettlabdája is volt 24-18-nál, de csak a negyediket tudták értékesíteni és 25-21-re behúzták a második játszmát, ezzel pedig kiegyenlítettek a szetteket tekintve.

A harmadik játszma sem indult másképp, mint az előző kettő. Minden pontért heves küzdelem folyt a pályán. 12-12-es állásnál a pozsonyiak három ponttal is megléptek, de a komáromiak egy pontra csökkenteni tudták hátrányukat. Úgy tűnt, a hazaiak lélektani előnybe kerülnek és 19-15-re vezettek már a szett vége felé közeledve, de František Ogurčák védencei nem adták fel és innen is visszajöttek és a hajrában 23-23-ra egalizáltak. Elsőként a VKP jutott szettlabdához Vančo révén, de a pozsonyiak játékosa nem tudta értékesíteni azt.

A komáromiak pedig köszönték szépen és első szettlabdájukat ki is használták és 27-25-re nyerték a harmadik játszmát és ismét előnybe kerültek a szetteket tekintve.

Amennyiben a hazaiak versenyben akartak maradni a bajnoki címért, hozniuk kellett a negyedik játszmát. A VKP jól is kezdett, de 5-3 után mintha megremegtek volna a hazai kezek a nagy nyomás alatt és sorozatban kétszer is hibáztak a pozsonyiak, ezzel pedig már a Duna-partiak kerültek előnybe és 6-5-re vezettek. A folytatásban a komáromiak tartani tudták előnyüket, a fővárosiak már nem tudták átvenni a vezetést. A negyedik szett elején döntőnek bizonyult a komáromiak brékelőnye.

A piros-fehérek végül a szett végéig tartották előnyüket, sőt hat ponttal be is húzták a negyedik szettet, ezzel pedig 3-1-re győztek Pozsonyban, ami a komáromi klub történelmi harmadik bajnoki címét jelentette.

A Komárom a meccseket tekintve 4-3 arányban nyerte a döntős párharcot és 2021 és 2022 után harmadszor lettek bajnokok.

Férfi röplabda-bajnokság (Niké Extraliga), bajnoki döntő, 7. mérkőzés:

VKP Pozsony – Rieker UJS Komárom 1-3 (13-25, 25-21, 25-27, 19-25)

A komáromiak 4-3 arányban nyerték a párharcot

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.